Kőszegfalvi SE – Torony KSK
2023-08-14
Képes beszámoló a Toronyi Kenyérünnepről
2023-08-21
Kőszegfalvi SE – Torony KSK
2023-08-14
Képes beszámoló a Toronyi Kenyérünnepről
2023-08-21

Idén van 75. évfordulója az 1948 szeptemberében Zalaegerszegen megrendezett Zalai Mária Kongresszusnak, amely a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása volt az üldöztetések sötét éveinek kezdetén. Emlékezve az akkori eseményekre szeptember 8-án és 9-én ismét megrendezésre kerül Zalaegerszegen a Mária Kongresszus. A program a hirdetőtáblán olvasható.

24-én, csütörtökön, a medjugorjei zarándokoknak ima estet tartunk a toronyi templomban. 17.00 órakor szentségimádás, rózsafüzér imádsággal egybekötve. Utána szentmise 6 órakor. Szeretettel várjuk azokat is, akik nem vettek részt a zarándoklaton, talán kedvet fognak rá kapni. A szentmise perselyadományát egy betegséggel és nehézségekkel küzdő család javára fogjuk fordítani.

Szeptember 23-án tartjuk a jótékonysági rendezvényünket a súlyos beteg, Pornóapátiban lakó Geosits Grétáért. A rendezvény helye a Nardai plébániaház, a Karitász tábor udvara, a templommal szemben. Szeretettel várunk minden segítőt. A helyszínen kihelyezett gyűjtő ládákban lehet elhelyezni az erre szánt adományainkat, illetve a plakáton feltüntetett számlaszámra lehet befizetni. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható. A résztvevőket egy tál meleg étellel várjuk délután.

Még az iskolakezdés előtt, szeretnénk a ministránsok számára egy lelki délutánt tartani a hónap utolsó hetében, még az iskolakezdés előtt. A szentmise után jelentkezzenek azok a ministránsok, akik szeretnének részt venni a játékos programon. A felmérés után, jövő hétvégén hirdetem az időpontot.

 

Bucsu

Előre hirdetem, hogy szeptember 2-án, szombaton, vagyis 2 hét múlva, „Nyárzáró délutánt” tartunk Bucsuban. Ezen a szombat estén nem lesz szentmise Bucsuban, Dozmattal cserélünk, így szeptember 3-án, vasárnap reggel 8 órai kezdettel lesz a szentmise, Dozmaton pedig 2-án, szombaton este 6 órai kezdettel.

Dozmat

Előre hirdetem, hogy szeptember 2-án, szombaton, vagyis 2 hét múlva, „Nyárzáró délutánt” tartunk Bucsuban. Ezen a szombat estén nem lesz szentmise Bucsuban, Dozmattal cserélünk, így szeptember 3-án, vasárnap reggel 8 órai kezdettel lesz a szentmise, Dozmaton pedig szombaton este 6 órai kezdettel.

László atya

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom