A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal értesíti a lakosságot, hogy augusztus 19-én, csütörtökön a megszokottól eltérően csak délelőtt, reggel 8 és déli 12 óra között lesz hivatali […]
A szülők anyagi terheinek enyhítése érdekében beiskolázási támogatást nyújt a toronyi önkormányzat a településen lakóhellyel rendelkező, általános, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók részére.
Könnyed játékkal, sima győzelemmel rajtolt el a Torony KSK labdarúgó csapata az idei bajnokságban, a nyitó mérkőzésen a Nemeskolta csapatát győzték le a tavalyi bajnokok.
A séi falunapon képviseltette magát Torony község lelkes csapata is. A Toronyi Pikkelyesek csülkös-babos káposztát készítettek a főzőversenyen. A csapatot Fazekas Gábor alpolgármester vezette, a főzésben […]
A deportálás idején huszonöt romát vittek el Ondódból, közülük tizenhárom áldozat soha nem tért vissza. Az elhurcolt áldozatok emlékére imát mondott Haller László, a község új […]
Mint ismert, augusztus közepén elbúcsúzott a hívektől négy település plébánosa, dr. Perger Gyula. Perger atyát Kőszegre helyezték. A megyéspüspök, dr. Székely János Haller Lászlót nevezte […]
A második világháborúban elhurcolt roma áldozatokra emlékeznek augusztus 15-én, vasárnap fél 11- kor Toronyban. A település önkormányzata és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői az óvoda épületének […]
Már csak néhány hét van a becsengetésig. A családok ilyenkor szerzik be az iskolaszereket gyermekeiknek. A többgyermekes szülők számára rendkívüli anyagi megterhelést jelent a beiskolázás. A […]
Győzelemmel rajtolt a Torony KSK együttese vasárnap a Magyar Kupa Halmosi Zoltánról elnevezett Vas megyei kupasorozatában, így a csapat a második fordulóba lépett.
Kenyérünnep és Roma Nap lesz Toronyban augusztus 21-én, szombaton a Művelődési Ház melletti közösségi téren rengeteg programmal. Szabó Zsolt képviselő, a program fő szervezője elmondta: már […]
Áramszünetről küldött értesítést az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati ZRt. ügyfélszolgálata. Eszerint karbantartás miatt áramkimaradás várható augusztus 30-án, hétfőn délelőtt Torony két utcájában és egy külterületi részen.
Augusztus 16-ától a hónap utolsó napjáig igényelhető a toronyi önkormányzattól a gyermeknevelési támogatás, amire Torony Község Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.28.) számú önkormányzati […]
Az augusztus 14-15-ei hétvégén kezdődnek meg a bajnoki mérkőzések a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában, ahol a Torony KSK csapata is érdekelt. Mutatjuk a sorsolást.
Kedden megkapta a Zolgensma-kezelést az SMA-beteg nemescsói kisfiú, Horváth Noel, akinek a gyógykezelésére Toronyban is számos módon gyűjtöttek. Az örömhírt a kisfiú szülei jelentették be a […]
Ünnepi szentmisén búcsúzott a hívektől dr. Perger Gyula plébános, akit egy évtizednyi toronyi szolgálat után helyeztek át a Kőszegi plébániára. Gyula atya személyes hangú búcsúbeszédében elmondta: […]
A megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Északi csoportjában szereplő Elektromol Spari FC ellen kezdi meg az idei kupasorozatát a továbbra is a harmadosztályban focizó Torony KSK együttese.
Európai Uniós forrás segítségével a csapadékvíz-elvezetési rendszer fejlesztésére kerül sor Torony községben, a TOP-2.1.3-16-VS1-2021-00039 pályázat keretén belül. A Széchenyi 2020 A települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című pályázati […]
Három hónapos kampányt indított az elektronikus számlázásra történő átállás népszerűsítésére a VASIVÍZ ZRt. – derült ki cégnek a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatalhoz küldött tájékoztatójából.
A híres zenész elmondta: Torony 2-ként anyakönyvezték születési helyét. Rendszerint Sében töltötte a nyarakat imádott nagyszüleinél, ahol papájával rákásztak az Aranypatakban. Egy szombathelyi belvárosi kávézó […]
Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére nyert 49 122 670 forintot Torony Község. A Magyar Falu Program támogatásával a Polgármesteri Hivatal épületei újulhatnak meg. https://kormany.hu/miniszterelnokseg/magyarfaluprogram Magyarország Kormánya […]
Egy évtizednyi szolgálat után levélben köszönt el dr. Perger Gyula plébános úr Torony Község polgármesterétől. A levelet változatlan formában közöljük. Gyula atya július 25- én, vasárnap […]
Hetedik alkalommal rendezték meg a Pinka-völgyi Halas Napot szombaton Vaskeresztesen. A horgászversenyre félszáz, a főzőversenyre húsz csapat nevezett. Nem kevesebb, mint hétszáz kilogramm halat dolgoztak fel […]
A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala értesíti a lakosságot, hogy a települési ügysegédei július 12-étől, hétfőtől újra tartanak helyszíni ügyfélfogadást.
Torony települést is érinti július 10-én, szombaton a 37. alkalommal meghirdetett Vasi Vasember elnevezésű triatlonverseny, aminek – a kísérőkkel együtt – várhatóan több száz résztvevője lesz. […]
Kormányrendelettel szabályozzák a házi kedvencek tartását az egész országban. A kedvtelésből tartott állatokat ugyanis úgy kell tartani, hogy biztosítsák azok természetes viselkedését, de fontos az is, […]
A toronyi Aranypatak Asszonykórus idén ünnepli huszonötödik születésnapját. A negyed évszázad alatt számos jelentős fellépésük volt az énekeseknek. A járvány miatt a szokásos ünnepségeken nem tudtak […]
Ma nulla órától pénteken éjfélig országos hőségriasztás van érvényben, emiatt csütörtökön és pénteken korlátozták az ügyfélfogadást a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatalban.
Szombathelyi-toronyi pár, Mecseki Ádám és Rédling Eszter esküvője lesz július 6-án, kedden délután 4 órakor a toronyi templomban. Imádkozzanak a házasulandókért – kérte a híveket dr. […]
Toronyi Csicsergő Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Toronyi Csicsergő Óvoda dajka munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: […]
Július 2-án, pénteken az idén már negyedszer szállítja el a szolgáltató Toronyból a házak elé kitett, barna színű edényben vagy az erre a célra rendszeresített gyűjtőzsákokban […]
A Püspöki Kar vonatkozó rendelkezése szerint ettől a héttől már nem kötelező a templomokban a maszk viselése. Dr. Perger Gyula toronyi plébános ezúton is köszöni a […]
Újabb, ezúttal csaknem 32 millió forint pályázati támogatás érkezik Toronyba, ebből az összegből történhet meg az új lakópark utolsó gidres-gödrös utcája, a Szegfű felújítása, de jut […]
Áramszünetről küldött értesítést az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati ZRt. Szombathelyi Áramhálózati Üzeme. Az érintett toronyi utcák lakói július 5-én, hétfőn készülhetnek két órás áramkimaradásra.
A toronyi plébániához tartozó csoport idén 25. alkalommal indult rövid zarándoklatra június 27-én, a hegyen lévő kereszthez. A zarándoklat lelki vezetője dr. Perger Gyula plébános volt, […]
Június 26-án, szombaton a Művelődési Ház mögötti közösségi téren remek hangulatú grill party-n került sor a bajnoki címet nyert labdarúgó csapatunk éremátadó ünnepségére. A rendezvény “kellékeit” és anyagi […]
Két diakónust szentelt szombaton a szombathelyi Székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén dr. Székely János megyés püspök. Az egyikük Rácz Ágoston toronyi kispap.
A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal értesíti a lakosságot, hogy június 29-én, kedden délután 1 és 4 óra között, továbbá július 1-jén, csütörtökön egész nap szünetel a […]
Aranyérmes lett a Torony KSK együttese a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában. Az éremátadó ünnepséget június 26-án, szombaton tartják a művelődési ház mögötti közösségi téren, […]
Csütörtöktől országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság -, mivel a hőség miatt száraz a növényzet és a legkisebb figyelmetlenség is […]
A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatalhoz eljuttatott közleményében tudatja a Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft., hogy júniusban megkezdi Toronyban a kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladatok elvégzését.
Június 27-én, vasárnap délután 5 órakor indul a faluvégi kereszttől a toronyiak hagyományos hegyi zarándoklata, amikor a hívek körmenetben vonulnak az úgynevezett hegyi kereszthez.
Hétvégén rendezték meg a Gazdag Gyula Általános Iskola tanévzáró ünnepségét, amelyen elbúcsúztatták az intézmény vezetőjét Fülöp István igazgatót. Az eseményen részt vett Hende Csaba, országgyűlési képviselő, […]
Megszerezte vasárnap a bajnoki aranyérmet a Torony KSK csapata, miután 11-1-re nyert hazai pályán a Balogunyom ellen a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában.
Hat kisgyermek, köztük a pusztacsói Horváth Noel is megkapja a gyógykezelésére a több mint 700 millió forintos állami támogatást – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós.
Miniszteri kitüntetéssel ismerték el Osztrosits Tamásné negyven évnyi munkáját, amit a toronyi Csicsergő Óvodában végzett. Az óvodavezető-helyettes nyugdíjba vonult, az évzárón köszöntek el tőle.
Ahogy minden hónapban, június első vasárnapján is a toronyi plébániához tartozó települések templomaira gyűjtötték a szentmiséken a perselyadományokat.
Az utolsó előtti, egyébként a korábban elhalasztott 16. fordulót játszották le a csapatok a hétvégén a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában. A Torony ikszelt Cákon.
Tíz évi papi szolgálat után távozik a toronyi plébániáról dr. Perger Gyula plébános, az atya augusztus 1-jétől a kőszegi plébániára kapott plébánosi kinevezést.