Tájékoztatjuk, hogy . augusztus 31-én 7:30 órától 10:30 óráig Torony településen a meghirdetett áramszünet oka: kisfeszültségű légvezetékes hálózat szabványosítása. Érintet utcák, szakaszok: 2020. augusztus 31-én 07:30 […]
Gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkálatokat végez a szolgáltató a földgázszállító rendszeren augusztus 11-én (kedd) reggel 6 és augusztus 13-án (csütörtök) reggel 8 óra között, ezért ebben […]
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közlése szerint augusztus 10-én, hétfőn lesz Toronyban az aktuális hónapban esedékes szelektívhulladék-gyűjtési nap.
Augusztus 1-jétől fizetniük kell a külföldről érkezőknek a koronavírus tesztek elvégzéséért. A rendelkezés azokat érinti, akik a sárga vagy piros besorolású országból jönnek Magyarországra. Az országok […]
Visszatérve egészségügyi szabadságáról, Kovács György toronyi polgármester augusztus 3-ától, azaz mától ismét munkába állt, és teljes körűen ellátja a faluvezetői feladatait.
Negyedik alkalommal rendeznek termelői piacot és másodszor kisállat börzét a toronyi művelődési ház mögötti közösségi téren; ezúttal augusztus 7-én, pénteken délután 3 és este 6 óra […]
Fazekas Gábor alpolgármester tájékoztatása szerint Torony községben a lomtalanítás (a szolgáltatásra szerződött vállalkozónál felmerült előre nem látható technikai okok miatt) késedelmesen, ma délután és a holnapi […]
A toronyi lakosoknak július 1-jétől a fogászati ügyeleti ellátás hétvégén, továbbá munkaszüneti és ünnepnapon reggel 8 és délután 2 óra között történik Szombathelyen, a Wesselényi Miklós […]
Közleményben tudatja a gyermekes szülőkkel a toronyi Csicsergő Óvoda vezetője, Mészáros Péterné, hogy az intézmény a nyári időszakban is folyamatosan működik, tehát nem lesz leállás.
Interaktív tűzvédelmi tesztek kitöltését kéri a lakosságtól az Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség. A tesztek kitöltői ily módon mérhetik fel a tűzvédelmi tudásukat, emellett lehetőséget kapnak arra, hogy […]
Közleményben értesíti a lakosságot a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal, hogy megváltozott a három községet – Torony, Felsőcsatár, Dozmat – magába foglaló közös hivatal ügyfélfogadási rendje.
Rendkívüli, nyilvános ülést tart július 14-én, kedden délután 3 órai kezdettel a helyi művelődési házban Torony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete.
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közlése szerint július 13-án, hétfőn lesz Toronyban az aktuális hónapban esedékes szelektívhulladék-gyűjtési nap.
Az Aranypatak Asszonykórus képviseli Toronyt a július második hétvégéjén (11-12-én) tizedik alkalommal megrendezendő lovas hűségtúra szombati felsőcsatári állomásán.
Közleményben tudatja a település lakosságával a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal, hogy Kovács György toronyi polgármester július 8-ától, szerdától – a kezelőorvosa tanácsára – egészségügyi okokból a […]
Lomtalanítási akciót szervez július 17-én, pénteken Toronyban az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és Torony Község Önkormányzata. Mutatjuk a részleteket.
A hiba elhárítása megtörtént, így újra zökkenőmentes gázszolgáltatás! Helyenként előfordulhat, hogy a rendszerbe levegő került. Régebbi típusoknál a gázóra közelében található piros gombot kell megnyomni, újabbak […]
Sében egy nagy nyomású gázvezeték megsérült, ebből adódóan a faluban és Torony településen több órán át szünetel a gázszolgáltatás. Megértésüket köszönjük!
Harmadik alkalommal hirdették meg a termelői piacot Toronyban, ennek az időpontja július 3-a, péntek. A vásár ezúttal is bővül: kisállatbörzét is tartanak a szervezők a művelődési […]
Felhívással fordult a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó települések lakosságához dr. Scheid Eszter jegyző. Ebben a többi között arra hívja fel a figyelmet, hogy a hivatalban […]
Törvényt alkotott szerdán az Országgyűlés arról, hogy 2021. január 1-jétől tilos lesz az avar és a kerti hulladékok elégetése. Ezzel együtt hatályát veszti az önkormányzatok ezzel […]
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közlése szerint június 8-án, hétfőn lesz Toronyban az aktuális hónapban esedékes szelektívhulladék-gyűjtési nap.
Kibővült árukészlettel, második alkalommal tartanak termelői piacot a toronyi művelődési ház mögötti közösségi téren június 5-én, pénteken reggel 7 és délelőtt 11 óra között.
Gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkálatokat végez a szolgáltató a toronyi földgázszállító rendszeren augusztus 11-én (kedd) reggel 6 és augusztus 13-án (csütörtök) reggel 8 óra között, ezért […]
Óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolásoknak jelent meg rajzpályázat, aminek központi alakja Vas megye címerállata, a nemrégiben Fülöp névre keresztelt strucc. A rajzok online beküldésének határideje […]
Civil véradást szervez a Vas Megyei Civil Információs Centrum az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködésével Szombathelyre, a területi vérellátó állomásra április 22-ére, azaz jövő hét szerdájára. A szervezők […]
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közlése szerint április 13-án, húsvéthétfőn lesz Toronyban az aktuális hónapban esedékes szelektívhulladék-gyűjtési nap.
A Toronyban hulladékszállítást végző Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. arra hívja fel az ügyfelek figyelmét, hogy néhány egyszerű szabály betartásával jelentősen segíthetik a […]
A Toronyban szemétszállítást végző Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit kft. arra kéri a lakosságot, hogy a hulladékszállítás napján reggel öt óráig helyezzék ki a […]
A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete a kijárási korlátozásról 1. § (1) Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével […]
Fontos tudnivalók, aminek betartását kérjük: Aki megteheti, maradjon otthon! Gyakran mosson kezet és szellőztessen otthonában! Csak a szűk családi körrel érintkezzen! Idős, rászorult családtagjait, […]
Eredetileg lakossági fórumon tárgyalta volna a toronyi képviselő-testület a község településrendezési eszközeinek módosítási eljárását, ám a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ezt nem tette lehetővé.
A koronavírus terjedésének lassítása érdekében településünkön a mai naptól bezár a művelődési ház mögött található játszótér. Kérjük szíves megértésüket.
Hirdetményt tett közzé a Nemzeti Földügyi Központ a nemzeti földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan.
Torony Község Önkormányzata tekintettel a kihirdetett veszélyhelyzetre 2020. március 16. napján tartott rendkívüli testületi ülésén úgy döntött, hogy a tornacsarnokot a fertőzésveszély csökkentése érdekében 2020. március […]
Az egészségügyi miniszter elrendelte, hogy a betegek 2020.03.16-tól tervezett egészségügyi ellátása csak akkor kerül elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) […]
Torony Község Önkormányzata tekintettel a 2020. március 11. napján kihirdetett veszélyhelyzetre 2020. március 16. napján tartott rendkívüli testületi ülésén létrehozta a Segítő Csoportot, melynek tagjai igény […]
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt Torony Község Önkormányzata, Felsőcsatár Község Önkormányzata, Dozmat Község Önkormányzata, és a Toronyi Közös Önkormányzati […]
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 67. § (1) bekezdés g) pontjában, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdésének j) […]
Polgármesteri döntés alapján, a fertőzés veszély csökkentése érdekében a Toronyi Művelődési Ház holnaptól, határozatlan ideig zárva tart. A terem foglalásokat ezen idő alatt nem áll módunkban […]
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Magyarország Kormánya a 40/2020. (III.11.) rendeletében veszélyhelyzetet hirdetett ki. ERRE VALÓ TEKINTETTEL TORONY KÖZSÉG ÓVODÁJÁBAN MÁRCIUS 16-TÓL HATÁROZATLAN IDŐTARTAMIG AZ ALÁBBI […]
A Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetőjének rendelkezése értelmében március 13-ától, azaz mától szüneteltetik a DJP Ponthoz kapcsolódó szolgáltatásokat szerte az országban, így a toronyi művelődési házban […]
Dr. Scheid Eszter, a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője közleményben értesíti a lakosságot, hogy március 16-án, hétfőn és március 17-én, kedden szünetel az ügyfélfogadás az önkormányzati […]
Kovács György polgármester közleményben tudatja a toronyiakkal, hogy a koronavírus járvány elterjedésének megelőzése érdekében olyan döntés született, miszerint az idén elmarad az 1848-49-es forradalom és szabadságharc […]