Ebben a kiszámíthatatlan helyzetben is szeretnénk gondolni azokra a gyermekekre, családokra, akik nehéz körülmények között élnek. Arra bátorítalak, hogy válj Te is egy-egy nehézsorsú gyermek és család Karácsonyi Angyalává!
Az egyik bajnokesélyes csapat ellen, jól helytálltak a fiúk, a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Azonban két szokásos védelmi rövidzárlat bejött és vereséget szenvedtünk. Góllövő: Siklósi
Jövő évre a szentmise szándékokat csütörtökön délután 3 órától kezdődően lehet beíratni a jövő évre, a Toronyi Plébánia épületében. A Plébános úr, november 13-án, hétfőn, a Fatimai napon tér vissza a Toronyi Plébániára 5 hetes betegszabadsága után. Így Dozmaton már ő végzi a szentmisét. Prédikációra Rákos József diakónust hívtuk meg. Szeretettel várjuk a kedves híveket.
Torony Község Önkormányzat Képviselő-testülete és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Torony Képviselő-testülete 2023. november 28-án (kedden) 18.00 órakor a Toronyi Művelődési Ház és Könyvtárban (9791 Torony, Felsőőri u. 47.) közmeghallgatást tart, melyre tisztelettel meghívom.
November 9-ig van lehetőségünk halottjainkért teljes búcsút nyerni, hogy kiszabaduljanak a tisztító tűzből. Feltétel, meglátogatni egy temetőt, ahol a szentatya szándékára imádkozunk egy-egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát.
Megint sok hiányzónk volt. Akik pályára léptek, minden dicséretet megérdemelnek küzdő szellemük és akarásuk miatt. Szép gólokat szereztünk, de sajnos hátul megint "gólerősek" maradtunk.
Vezettünk 2 : 0-ra 25 percig! Ilyen gyenge védekezéssel nem lehet mérkőzést nyerni... A fiatal, lendületes vendégek "szétfutották " öregurasan játszó csapatunkat.
Kérem, hogy a szentmise után iratkozzanak fel, akik halottak napján szeretnék megáldatni új síremlékeiket.
A mai nappal lezárjuk a naptárrendeléseket. Sajnos, az egyházmegyei naptárból csupán 20 példányt kaptunk. Nem biztos, hogy mindenkinek jut. Kérném a megértésüket.
Rendkívül gyengén védekező, önbizalom nélküli csapatunk újabb vereségbe szaladt bele. Kérdés, hogy miért 5 : 0 után kezdtünk el focizni és rúgtunk három gólt?
Vasárnap 14 óra 30 perces kezdettel a kiváló erőkből álló Söpte Sörház jön hozzánk. Lehetne javítani.
A mai vasárnap országos gyűjtés volt a missziók javára. Köszönet az adományokért. A szombathelyi Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2024/2025-ös tanévre.
A képzésre negyedik osztályos diákok jelentkezését várják.
A háztartásaikban keletkező, darálható zöld hulladékot (nyesedéket) pénteken 9,00 – 13,00 óra között adhatják le. Falevél és egyéb pl. kommunális hulladék lerakására nincs lehetőség, a falevelek elszállítása a szelektív hulladékgyűjtés időpontjában történik! Megértésükben és együttműködésükben bízva, tisztelettel: Kovács György
Kérdésünkre a Vasivíz ZRT. munkatársa elmondta, hogy hajnali 3 órakór észlelték, hogy Sé, Dozmat és Torony települést kiszolgáló gépháznál meghibásodás (csőtörés) történt, de addigra már hatalmas mennyiségű víz folyt el, és ez a professzionális gépekkel való megközelítést is ellehetetlenítette.
Jövő vasárnap országos gyűjtés van a missziók javára. A szombathelyi Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2024/2025-ös tanévre. A képzésre negyedik osztályos diákok jelentkezését várják.
Nagyon gyenge napot fogott ki a több játékosát sérülés és egyéb okok miatt nélkülöző csapatunk. Sok helyzet maradt ki, nem ment az összjáték sem. A kényszerkapus Virág Viktor viszont remekül védett.
Az alapítvány rendezvénye sikeres volt, hiszen közel 500.000 forint bevételt sikerült elérniük. A rendezvényen az új hangtechnikát is használták, amelyet részben pályázati pénzből (NEAG-KP-1-2022/5) részben saját forrásból vásároltak meg.
Október 8-án, vasárnap délután, a Székesegyházban 15.00 órai kezdettel tartják a nyugdíjasok zarándoklatát. Elmélkedést tart Brenner József nagyprépost. 15.45-kor választható programok. 16.30-kor püspöki szentmise.
Jó iramú, sportszerű mérkőzést játszott a két szomszéd csapat. Egyenlő erőségű játékerőt képviselő alakulatok csatájából az utolsó percben megítélt büntetővel nyert a hazai gárda.
A döntetlen igazságos lett volna, mert minden játékosunk jól küzdött és a mezőnyben egyenragú csata folyt.
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében megvalósuló beruházás Torony Község Önkormányzatának régóta tervezett fejlesztése valósul meg 293,4 millió Ft vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. október 5-én (csütörtökön) az Időskorúak részére szervezett rendezvény miatt a Hivatalban 8.00 – 12.00 óráig lesz ügyfélfogadás.
Értesítjük a lakosságot, hogy Torony Község Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.28.) számú önkormányzati rendelete értelmében lehetőség van Torony településen lakóhellyel rendelkező, 65. életévet betöltött időskorúak részére megélhetéssel kapcsolatos költségek csökkentéséhez támogatás igénylésére.
A mai napon az Aranypatak Kulturális Alapítvány képviseletében alapítványunk irodájában találkoztam Dr. Szendrő-Németh Tamással és átvettem tőle 100.000,- forintot. Az ügyvéd úrnak ezt a pénzösszeget ügyvédi munkadíjként egy nyertes pert követően a Szombathelyi Törvényszék ítélte meg.
Hálásan köszönöm mind azok munkáját, akik szombaton bekapcsolódtak jótékonysági rendezvényünkbe, Gréta megsegítéséért. Szombaton egy sikeres napot zárhattunk. 5,7 millió forint gyűlt össze a nap végére. Azok a kedves hívek, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen és nekem adták az adományokat, nos, így általuk 185.000 forint gyűlt össze, melyet továbbítottam a családnak.
Szeptember 23-án tartjuk a jótékonysági rendezvényünket a műtétre szoruló Geosits Grétáért. A rendezvény helye a Nardai plébániaház udvara. Szeretettel várunk minden segítőt, érdeklődőt. A résztvevőket egy […]
Ebből az alkalomból köszöntötte Őt Kovács György polgármester, aki a Miniszterelnök által adományozott emléklapot adta át az ünnepeltnek egy gyönyörű virágcsokor kíséretében. Iren nénit most is körülvették gyermekei, akik féltőn óvják és vigyázzák Őt a mindennapokban.
Gyógyszertárunk 2023.szeptember 28-án csütörtökön és 29-én pénteken, valamint július 17-én hétfőn szabadság miatt zárva tart. Szeptember 8-án pénteken és 27-én szerdán 8:30 helyett 9 órától lesz nyitva patikánk.
Az elkövetkező hetekben fokozott óvatossággal közlekedjenek, hiszen a párzási időszakban, az állatok megnövekedett aktivitása miatt a gímszarvasok megjelenésére napközben is bárhol lehet számítani a településeket összekötő utak mentén.
Szeptember 23-án tartjuk a jótékonysági rendezvényünket a súlyos beteg, Pornóapátiban lakó Geosits Grétáért. A rendezvény helye a Nardai plébániaház udvara. Szeretettel várunk minden segítőt, érdeklődőt.
Értesítjük a lakosságot, hogy Torony Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.28.) számú önkormányzati rendeletének értelmében, évente egy alkalommal beiskolázási támogatás kerülhet kifizetésre...
Torony Község Önkormányzata a Belügyminisztérium pályázatán 1.440.180,-Ft vissza nem térítendő egyszeri támogatást nyert szociális célú tűzifa vásárlásához. A rendelkezésre álló mennyiség összesen 54 erdei m3, mely az önkormányzat döntése alapján kerül kiosztásra a pályázat keretén belül elnyert támogatás erejéig.
Ma egy olyan kivételes személy elismerését ünnepeljük, aki nem csak a közössége zenei életét gazdagította, hanem az elhivatottságával és szorgalmával példaképül szolgál. Örömöm és megtiszteltetésem, hogy Borsos Péterné Anikó részére elismerő oklevelet adhatok át, és méltó módon megköszönhetem neki mindazt, amit a Toronyi Aranypatak Asszonykórus életébe és a közösségünkbe hozott.
0:2-ről visszajöttünk 2:2-re de kikaptunk. A pályára lépő játékosok a nagy melegbe helyt álltak, de ennyire futotta. Ebben az összetételben még soha nem játszottunk. Kérdés, hogy merre jártak a hiányzók (5 fő) Valószínű, hogy eltévedtek a karneváli forgatagban. (Vagy Csupán Igérgetős Linkek?)
Az elismerés mindig is azoknak jár, akik elhivatottságukkal, szorgalmukkal és szívük mélyén hordozott közösségi szellemmel kiemelkedő eredményeket érnek el. Ma örömöm, hogy Vidos László Jánosnak elismerő oklevéllel köszönjük meg mindazt, amit Torony közösségéért és a roma kisebbségért tett.
Ma egy olyan emberrel állunk itt, aki évtizedeken át példamutató elkötelezettséggel és önzetlen szolgálattal járult hozzá Torony közösségének erősödéséhez és fejlődéséhez. Ezen a meghatározó pillanaton összegyűltünk, hogy méltóképpen ünnepeljük és elismerjük Csiszár József rendkívüli érdemeit.
A Toronyi Aranypatak Asszonykórus második alkalommal nyerte el a 2014 óta úton levő vándorserleget a Vassurányi Kórustalálkozón. Az Egyesület először 2018-ban érdemelte ki a serleget, és idén a “Hangadók rangadóján” ismét sikerült elnyerniük a zsűri tetszését.
Egész élete során meghatározóan hozzájárult és járul is a mai napig Torony község közösségének fejlődéséhez és erősödéséhez. Azoknak a pilléreknek az egyike, akik elkötelezettségüket a községnek szentelték.
1955. április 20-án látta született Toronyban, de nemcsak születése köti össze őt ezzel a közösséggel, hanem hűség és elkötelezettség is, amelyet évtizedeken keresztül tanúsított. Már fiatalon belépett az Önkéntes Tűzoltó Egyesületbe, és ez az elhivatottság, valamint az akaraterő határozta meg későbbi életútját.
Toronyban napok óta látni ezt a kutyát. Ismerős esetleg valakinek? Nagyon barátságos. Bár most nagyon sovány, látszik hogy gondozták. Jó lenne megtalálni a gazdáját, vagy örökbe fogadót találni neki. Köszönöm a segítségüket!
Vállalkozók és helyi egyesületek összefogásával valósulhatott meg a meg a Toronyi Kenyérünnep szombaton. A toronyi nőtlenek és házasok labdarúgó mérkőzésével kezdődött az rendezvény a sportpályán. A gyermekeket a Szamóca Színház, ugrálóvárak, a Mívestár Hagyományőrző Egyesület kézműves játszóháza, arcfestés és íjászat szórakoztatta.