2023-04-19

Toronyi harangjáték: Feledékenység ellen itt a jogerős ítélet

Jogerősen megnyerte Kovács György toronyi polgármester azt a személyiségi jogi pert, amit Balassa Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője indított ellene. A faluvezető szerdán ismertette a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, egyben megköszönte azt a mintegy 600 aláírást, amivel a harangjáték megtartása mellett kiálltak a helybeliek.
2023-04-17

Plébániai hirdetések – A Püspöki Kar határozata alapján május 1-el, változnak a stóladíjak

Az elsőáldozóknak a következő felkészítője, április 21-én, pénteken 15.45 órai kezdettel lesz a plébánián. Tehát negyedórával korábban a tervezettnél a bucsui szentmise miatt. Húsvét után fogjuk kipostázni a csekket és kísérő levelet a 4 egyházközségben, mellyel be tudjátok fizetni az egyházközségi hozzájárulást. A Püspöki Kar határozata alapján május 1-el, változnak a stóladíjak.
2023-04-06

Értesítés óvodai beiratkozásról

Torony Község Önkormányzata és Dozmat Község Önkormányzata értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a 2023/2024. nevelési évre a Toronyi Csicsergő Óvodában az óvodai beiratkozás időpontja:2023. április 19-20-án 6 30-től - 16 30 óráig 2023. április 21-én 6.30 – 12 óráig
2023-04-04

Változik a Közösségi Busz Üzemeltetési Szabályzata

Torony Község Önkormányzat Polgármestereként tájékoztatom Önöket, hogy Torony Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 12/2023 (II.14.) számú határozatában döntött arról, hogy a 2016. március 1. napján elfogadott közösségi busz üzemeltetési szabályzatát (a továbbiakban: szabályzat) módosítja, az 1. sz. módosítással egységes szerkezetbe foglalt szabályzat 2023. április 1. napján lép hatályba.
2023-04-04

Plébániai hirdetések – Nagyszombaton este 6 órakor kezdődik a vigíliás szentmise

A húsvéti díszítésre adott adományokat hálásan köszönjük a kedves híveknek. A befolyt összeg fedezi a virágok árát. A 4 egyházközségben összesen: 155.000 forint jött össze.Az elsőáldozóknak a következő felkészítője, április 14-én, pénteken 16.00 órai kezdettel lesz a plébánián
2023-03-27

Plébániai hirdetések – Nagyszombaton este 6 órakor kezdődik a vigíliás szentmise és körmenet

A húsvéti virág díszítésre várjuk a kedves hívek adományait. Köszönet az eddigi adományokért is. Az elsőáldozóknak március 31-én 16.00 órakor megkezdem a felkészítést. 7 gyermek jelentkezett a szentség felvételére.
2023-03-27

Torony KSK – Gyöngyösfalu SE

A sors ismétli önmagát. Sorozatban már a harmadik mérkőzésünk, hogy két góllal magabiztosan vezetünk és a 90. percben egyenlít az ellenfél, így elment hat pont. Figyelmetlenség, fegyelem hiánya összpontosítás hiánya és egyeseknél gyenge forma hozza ezeket a hibákat. Az viszont jó dolog, hogy bemutatkozhatott három új játékosunk Tóth Szabolcs, Goda Dominik és a 15 éves Dankovics Kornél.
2023-03-25

Megérkezett a toronyi gólya

Hosszú évek óta ilyenkor érkezik meg Torony község gólyája. Tegnap a településen arra lettek figyelmesek, hogy idén is megjött a falu gólyája. A helyiek úgy tartják: először a hím foglalja el a fészket, párja később követi őt. Évek óta jellemzően négy fiókát nevelnek. Most már visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz!
2023-03-23

KÖZLEMÉNY – Általános iskolai beiratkozás 2023/2024. tanév

A Szombathelyi Tankerületi Központ a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 50. (7) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intémłények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban Rendelet) 22.5 (1)-(2) bekezdése alapján a 2023. évben tanköteles korba lépő gyermekek általános iskolába történő beiratkozásának rendjét az alábbiakban határozza meg.
2023-03-14

Plébániai hirdetések – A húsvéti virág díszítésre várjuk a kedves hívek adományait

Köszönjük a kedves híveknek, hogy csatlakoztak a Karitász tartós élelmiszer gyűjtés akciójához. Nagyböjt 4. hetében a 65 év felettieknek, illetve a krónikus betegségben szenvedőknek kiszolgáltatom a betegek szentségét szentmise keretében.
2023-03-13

A Kopjafa téren tartják március 14-én Toronyban az ünnepi megemlékezést

Ünnepi megemlékezést tart Torony Község Önkormányzata a Kopjafa téren március 14-én, kedden délelőtt 8:40-kor. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a közös főhajtásra történelmünk hősei előtt. Az ünnepség zárásaként koszorúkat helyeznek el a kopjafánál.
2023-03-07

Plébániai hirdetések – Jövő vasárnap, 12-én, tartós élelmiszert gyűjtünk

A Toronyi Plébánia is csatlakozik az Egyházmegyei Karitász nagyböjti felhívásához. Jövő vasárnap, 12-én, tartós élelmiszert gyűjtünk, amelyből a plébánia területén élő és szükséget szenvedő felebarátainkat segítjük.
2023-02-27

Plébániai hirdetések – Nagyböjt 1. vasárnap

Jövő vasárnap országos gyűjtés van a katolikus iskolák javára, melyhez kérjük a kedves hívek adományát. Boldog Brenner Jánosról készült filmet, melynek címe: LEGYETEK SZERETETTEL, Az Agora-Savaria Filmszínházban vetítik. További részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.
2023-02-20

Plébániai hirdetések – Szerdán, megkezdődik a Szent Negyvennap

Az elmúlt hétvégén a Karitász kérésének megfelelően hirdettem az adomány gyűjtést a török-szír földrengéskárosultak javára. Azonban hétfői napon kaptuk a hírt, hogy a magyarországi török követéség visszavonta a gyűjtést. Ugyanis annyi felajánlás érkezett számukra, hogy nem tudják kezelni az adományokat. Köszönöm a kedves hívek megértését. Mindenkit nem tudtunk értesíteni az adománygyűjtés elmaradásáról.
2023-02-06

Plébániai hirdetések – Az elsőáldozás, Pünkösdhétfőn lesz a délelőtti szentmisében

Azok számára, akik nem a toronyi iskolában tanulnak, de a plébánia területén laknak, és ide járnak templomba, a jelentkezési lap nálam vehető át. A toronyi iskolában tanulóknak a hitoktató ad jelentkezési lapot.
2023-01-31

Plébániai hirdetések – A Házasság hete februári programjaira hívom fel a kedves hívek figyelmét

A Boldog Brenner János Általános Iskola várja a leendő 1. osztályos gyermekeket és szüleiket bemutatkozó foglalkozásokra. Részletes program a hirdetőtáblán, programok szórólapja nálam átvehetők. Még két foglalkozás lesz csütörtökönként: február 2. és 16. Mindkét program 17.00 órakor kezdődik.
2023-01-30

Tájékoztatás helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség euróban vagy amerikai dollárban való teljesíthetőségről

Az adózók 2023. év január 1-jétől a helyi iparűzési adó devizában történő megfizetéséről szóló 366/2022.(IX.26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a helyi iparűzési adót […]
2023-01-23

Plébániai hirdetések – 2023. január 22. évközi 3. vasárnap

A Boldog Brenner János Általános Iskola várja a leendő 1. osztályos gyermekeket és szüleiket bemutatkozó foglalkozásokra. Részletes program a hirdetőtáblán, programok szórólapja nálam átvehetők. Még két foglalkozás lesz csütörtökönként: február 2. és 16. Mindkét program 17.00 órakor kezdődik.
2023-01-19

FIGYELEM – Állományszabályozó vadászat

Az Aranypatak Vadásztársaság tájékoztatja településünk lakosságát, hogy 2023. január 21. napján (szombat) Szombathely, Sé, Torony, Nárai és Ják községek, valamint január 22. napján (vasárnap) Dozmat község határában, az erdőben állományszabályozó nagyvad társas vadászatokat tart.
2022-12-26

Plébániai hirdetések – Karácsony

Hálásan köszönöm a négy egyházközségben mind azok szolgálatát, akik az ádventi időszakban a kül- és beltéri betlehemeket és karácsonyi díszeket elkészítették. Külön köaaszönet azoknak, akik a karácsonyfákat felajánlották, illetve megvásárolták és a templomokba elhozták. Nagy öröm számomra, hogy a dozmati betlehemi figurák felajánlásból restaurálva lettek, a hívek örömére.
2022-12-19

Tájékoztatás Torony Község településrendezési eszközeinek módosítása kapcsán

Torony Község Polgármestere a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 59.§ (1) bek. b) és 75.§ (2) bek b) és c) pontjai...
2022-12-19

Plébániai hirdetések – Köszönet a segítségért

Hálásan köszönöm a négy egyházközségben mind azok szolgálatát, akik az ádventi időszakban a kül- és beltéri betlehemeket és karácsonyi díszeket elkészítették, illetve elkészítik. Külön köszönet azoknak, akik a karácsonyfákat felajánlották, illetve megvásárolták és a templomokba elhozták. Nagy öröm számomra, hogy a dozmati betlehemi figurák felajánlásból restaurálva lettek, a hívek örömére.